Rólunk

A tihanyi levendula elindult világkörüli útjára - s mint Amelie kerti törpéje, csodálatos életében - fotójával megörökítve, visszatalál hozzá. 

Köszönöm családomnak, akivel elültettük a levendulát. Köszönöm a tihanyipalanta-nak a szívós, egészséges növényeket. Köszönöm Jóskának, aki felszántotta a területet. Köszönöm Áginak, aki megvarrta a zsákokat és más kreatív holmikat is alkot. Köszönöm, akik megerősítettek a levendulába vetett hitemben.

Tihanyi levendulapalánta - Bartus Sándor őstermelő ...

A levenduláról rengeteg információt olvashatsz itt a hálón. Keresd meg az éppen fontosat.

Én levendulát küldök számodra, gyógyító erejével feltőltve, és Te döntöd el, mire és hogyan használod. 

Dörgicsei Levendula Major Kihagyhatatlan út levendulavirágzáskor

A balatonakali borról

Kemendy Miklós

A Balaton-felvidéken Kenesétől-Akali községig terjedő területet a népi szóhasználat a „fehér kő” birodalmának hívta. Akalira mindig jellemző volt a sajátságos, szinte csak szőlőtermesztésre alkalmas talaj mellett az egyedi klíma is. Oláh János utazó 1834-es leveleiben igen találóan írja le a vidék jellemzőit:”Akali…határja felette köves és kevés, de jó termő. Akali határjában van talán az egész hazában legelébb az aratás…melyet köves természetének és a Balaton tükréről visszaveretett napsugároknak lehet és kell tulajdonítani.”

Bár a falu valamikori területén már a római korban és az után is folyhatott szőlőtermesztés, csak későbbi ilyen kultúrára találhatók bizonyítékok.

Akali falu, akkor még Akalidörgicse, a tihanyi alapítólevél szerint 1055-ben került Fehérvári őrkanonokság (kusztodiátus) birtokába. I. Ferenc „magyar király” 1807-ben a Magyar Kegyes Tanítórend (Piarista Rend) magyar tartományának adományozta a fehérvári kusztodiátust javaival együtt, így Akalit is.

Egy 1837-es szerződés már előtérbe helyezi az értékes szőlőfajták telepítését a rend birtokain.

A telepítésre kerülő nemes szőlőfajták megválasztása (olaszrizling, rajnai rizling, tramini, furmint stb.) elősegíthette a borok minőségének javulását. A dörgicsei borok hírnevét voltaképpen az un.Pántlika-dűlő, akali terület alapozta meg. Ugyancsak itt kezdték meg 1876-ban, a területhez tartozó, a mintegy 2500 hl bor befogadására alkalmas pince építését.

A későbbi felújítás után a szőlőkben meghatározóvá váltak az Olaszrizling, Zöldszilváni (Szilváni), Ezerjó, Nagyburgundi, Oportó, Tramini fajtáknak, de maradtak a hagyományosan termesztett Furmint, Kadarka, Kéknyelű, Muskotály fajták is.

Az Akali Muskotály, akkor vált ismertté – talán mondhatjuk - „híressé”, amikor a Malév légitársaság útjain a kínált borok közé került.

Kezdetben csak fehér és vörös borokkal foglalkoztak, 1814-ben azonban már un. „Kástélyos bort” is készítettek itt, ami a rozé illetve siller borok elődjének tekinthető.

A Balaton-felvidéken elsőként palackozást is végeztek a Pántlikai pincében,(kevésbé ismert neve az építtető Dornay István után „István villa”) és 1930-tól még ürmösbort is készítettek. A Balaton-felvidéken, itt használtak elsőként a mai fogalmak szerinti marketing eszközöket (árjegyzéket, címkét, feliratokat, csomagolást). Gyakori volt a 10-15 évig érlelt borok palackozása is, ami csak kiváló tároló-kezelő módszerekkel és szakértelemmel lehetséges.

Az 1890-es évektől a gazdaság borait elemezték, hivatalos laboratóriumban. A Pozsonyi Országos Kiállításon, már 1902-ben boraik közül volt olyan, amely második helyezést ért el. 1943-ig összességében a gazdaság borai 7 aranyéremmel, 3 ezüstéremmel, egy amszterdami (1883) és egy brüsszeli (1888) nemzetközi, bronzéremmel és számos elismerő oklevéllel, a magyar borok élvonalába tartoztak.

Az egyéb szőlőterületekről legkorábbi adatot az 1696-os rovásadó-összeirás szolgáltat, amely szerint Akaliban a jobbágyok, zsellérek és nemesek 165 kapás szőlőterületet műveltek.

A településhez tartozó szőlőhegyek, Fenyehegy és Leshegy, ma is álló, igaz többnyire felújításra szoruló kétszintes, régi présházai, Vajkai Aurél kutató szerint „A legszebb Balaton környéki présházak…a legváltozatosabbak,…itt a legtöbb dísz az ékítmény, a legszebb építészeti elem.”

Fenye-hegy nevét jellemzően a fényről vagy a magasabb helyről (fenn) kaphatta. Les-hegyneve pedig, Tihanyhoz hasonlóan a halászattal (garda halak lesése, figyelése) függ össze, mivel a faluban ugyancsak jellemző évszázadok óta a halászat (ma horgászat).

A II. Világháború után a Piarista rend birtokát zömmel felosztották a földigénylők között, a nagy befogadású pince és korszerű felszerelése pedig a Badacsonyvidéki Borforgalmi Vállalat használatába kerültek. Az 1959 után elvégzett, második nagy szőlőrekonstrukció során telepített új szőlők zöme pedig a Balatonaligai Állami Gazdaság része lett. Ekkor jelentek meg az ültetvényeken a korszerűbb, vörösbort adó szőlőfajták.

A később alakult, majd átalakuló termelőszövetkezetekben (1959-1974) a balatonakali szőlőterületek kisebb jelentőséggel bírtak, borai háttérbe szorultak a „dörgicsei” név mögött, a sikeresebb marketing következtében.

Az ismert statisztikák szerint, Balatonakali községben 1895-ben 51 hold, 1987-ben pedig 297 katasztrális hold szőlőt tartottak nyilván.

A kárpótlási folyamatban – sajnos – Akali olyan helynek számított, ahol jóval nagyobb volt a kárpótlásra felajánlott terület, mint a település földigénylőinek száma. Ennek nyomait viseli magán ma is sok szőlőültetvény, mivel a tulajdonosok nagy hányada nem művelés céljából „szerezte meg” azt, és napjainkban is műveletlenül burjánzik.

Talán fellendülést segítheti a helyi önkormányzat azon törekvése, hogy a még szőlőtermesztéssel foglalkozó szőlőhegy(ek) könnyebb elérhetősége érdekében a hegyi utak javítását, felújítását fontos feladatának tartja.

Az önkormányzat Konzorciális megállapodást kötött továbbá abból a célból, hogy saját ingatlanán olyan turisztikai fejlesztéseket segítsen, ösztönözzön, amelynek része lenne egy korszerűborhotel építése is. Ez a létesítmény akkor valósulhat meg, ha a beruházás feltételei a mainál kedvezőbbé válnak a befektetők és partnereink számára.

A vidék és a falu lakóinak, szőlőtermesztéssel, borkészítéssel foglalkozó gazdáinak jellemzésére Oláh János utazót idézem ismét: „A’ mi illeti a Balaton melléki lakosokat: talán az egész világon nincsenek olly jószívű, adakozásra hajlandó és barátságos emberek, mint ezek. Itt a’ szőlőhegyen, ha valaki keresztül megyen, és az ő szállások szerént lyukas pincét (kinyílt ajtajút) lát, és hívatlan is bé nem tér, azért dorgálást, pirongatást és szemrehányást nyer.”

A ma erre látogató „vendég” ha nem is ennyire szigorú, de hasonlóan szívélyes fogadtatásra számíthat.

Kemendy Miklós

Balatonakali története

Balatonakali, mint sok más parti település, az őskortól lakott terület. A halban gazdag Balaton, a dús vízparti legelők, a kellemes éghajlat kedvező adottság volt a mindenkori letelepedőknek.
Ásatások során előkerült tárgyak bizonyítják, hogy évszázadokon keresztül kelták és rómaiak éltek itt.
A mediterrán jellegű éghajlat kedvezett a szőlőtermesztésnek, a Balaton a halászatnak, s a parton húzódó erdősáv pedig a vadászatnak. Az Árpád-házi királyok idején népesedett be ez a vidék. Szent István király a Szent Korona és a koronázási jelvények őrizetét a fehérvári őrkanonokokra bízta, akik ezen szolgálataikért hatalmas birtokokat kaptak. Közöttük volt Akali is. Közel nyolcszáz év alatt 44 őrkanonok kezében volt e táj.

Akali az öt Dörgicse területéhez tartozott. I. Endre király 1055-ben a tihanyi alapítólevélben említi a "Dergeche"-ket.
1333-ban már Hokuli-Dergethe néven szerepel a pápai tizedszedők jegyzékében. A „MONUMENTA ROMANA EPISCOPATUS VESPREMIENSIS TOMUS” (1333-1335) második kötet 78.oldalán a következőket olvashatjuk: „ HOKULI DERGETHE Balázs nevű papjának 55 kisdínár a jövedelme.”

{

{C}

A XIV-XVI. században, mint jobbágyfalut említik.
Akali 1531 előtt vált ki az egykor egységes Dörgicse területéből. A török hadak dúlásai során a falu elpusztult, majd 200 évig lakatlan volt.
1720-1768 a falvak újranépesítésének kora. A legnagyobb telepítési akciót az egyház végezte a Balatonparton is. Akaliba 12 magyar családot iktat a káptalan birtokba. Az őrkanonokok bérbe adták, vagy éppen nem gondozták a területet.

A nagy múltú javadalmat I. Ferenc király 1807. VII. 10-én a kegyes tanító rend (piaristák) magyarországi tartományának adományozta. A rend tulajdonába került Ság puszta is, mely hajdan Ság-Dergethe néven Dörgicse területébe tartozott. Az uradalom cselédei lakták. A puszta helyén épült fel a zánkai Gyermek és Ifjúsági Üdülő Centrum. Lakói Akaliba költöztek. A teljes birtok 1945-ig, a földosztásig, a piaristák tulajdona volt. A határban egy nagyobb földbirtokos, és kisnemesek gazdálkodtak.

{C}{C}{C}

A község a Balaton-part keskeny sávján épült, közvetlenül a vízparton. Észak felé a hegy lankás oldalain a szőlők széles sávjai díszlenek, felettük a magasabban fekvő pontokat tölgyerdő sötét koronái színesítik.
"Olyan ez a táj, mint Olaszország déli partvidéke. Itt a tengert a Balaton ezerszínű tükre pótolja. A zöld erdő, a szőlők, a fehér présházak, s a szétszórt nyaralók azt az érzést keltik, mintha a Riviérán járnánk."

A hajdani egyutcás település (halászfalu) mára rendezett üdülőfaluvá fejlődött. Az állandó lakosok létszáma 700, nyaranta pedig közel 20 000-re gyarapodik az itt élő népesség. A község területén 10 ifjúsági tábor fogadja június elejétől augusztus végéig a fiatalokat.
Gondozott strand, parti sétány, hajókikötő, 3 nemzetközi kemping, nyári kulturális programok (július első hétvégéjén Falunap, majd gasztronómiai hetek, főzőversenyek, zenés estek, borlovag avatás, szüreti felvonulás) horgászlehetőség, vízi sport szolgálja a szabad idő kellemes eltöltését.
A vendéglők magyaros ízekkel, a szőlősgazdák a táj híres boraival, a magánszállások magyaros vendégszeretettel várják az ide érkezőket.

Hudák Józsefné